Az blog megkapta az első díját! *-* Nagyon köszönöm! :)
2011. december 2., péntek
2011. november 27., vasárnap
6. fejezet részlet
Nem tudom mikor lesz új rész! Szerintem pénteken, mivel nem nagyon jutott időm az írásra! :/
Addig is hoztam egy részletet. :)
6. fejezet részlet:
Stefan-hoz léptem, és halkan felsóhajtottam.
-Biztos nem tudsz jönni inkább velem?- Kérdeztem szemeibe nézve, összehúzott szemöldökkel. A történtek után nem nagyon szerettem volna menni Damon-el.
-Sajnos nem, mert még van egy kis dolgom, de ha hamarabb végzek, akkor utánatok megyek!- Mosolyodott el halványan, és végigsimított arcomon.
-Rendben!- Bólintottam beleegyezően. Damon két lépésnyire ott állt tőlünk. -Nem szállsz be az autóba? Mindjárt megyek én is!- Mondtam szemeibe nézve.
-Inkább megvárlak itt!- Mondta, és egy mosolyt erőltetett arcára. Ismét Stefan-nak szenteltem minden figyelmem. Egy mosoly jelent meg arcomon.
-Akkor még találkozunk!- Mondtam, és egy lágy, de rövid csókot nyomtam ajkaira.
Addig is hoztam egy részletet. :)
6. fejezet részlet:
Stefan-hoz léptem, és halkan felsóhajtottam.
-Biztos nem tudsz jönni inkább velem?- Kérdeztem szemeibe nézve, összehúzott szemöldökkel. A történtek után nem nagyon szerettem volna menni Damon-el.
-Sajnos nem, mert még van egy kis dolgom, de ha hamarabb végzek, akkor utánatok megyek!- Mosolyodott el halványan, és végigsimított arcomon.
-Rendben!- Bólintottam beleegyezően. Damon két lépésnyire ott állt tőlünk. -Nem szállsz be az autóba? Mindjárt megyek én is!- Mondtam szemeibe nézve.
-Inkább megvárlak itt!- Mondta, és egy mosolyt erőltetett arcára. Ismét Stefan-nak szenteltem minden figyelmem. Egy mosoly jelent meg arcomon.
-Akkor még találkozunk!- Mondtam, és egy lágy, de rövid csókot nyomtam ajkaira.
2011. november 20., vasárnap
5. fejezet 2/2
Meghoztam!! :) Remélem tetszeni fog, és egyet mondhatok! Ne haragudjatok, hogy visszahoztam Stefant! XD Nem amúgy kifog derülni a következő fejezetbe hogy mi is ebben a turpisság! :) Jó Olvasást!
Elena*
5. fejezet 2/2:
Elena*
5. fejezet 2/2:
Pár perc kellett míg teljesen
magamhoz tértem. Hosszú percekig csak álltam ott mintha várnék
valamire. Mély lélegzetek vettem, és összeszorított szemekkel
próbáltam felfogni mit is tettem. Viszonoztam Damon csókját, és
még ezen felül be is vallottam, hogy érzek iránta valamit. Egy
nagyot nyeltem, és vissza mentem a szobába. Tiszta ruhákat vettem
elő táskámból, és átöltöztem. Nyakamba nem tettem sálat, a
hajam úgyis eltakarja azt a kis sebet ami még ott van, és nem is
nagyon akar gyógyulni, ezzel is minden nap emlékeztetve arra ami
történt azon az éjszakán. Csuklómat a biztonság esetére
bekötöttem, és innentől más nem volt hátra, csak hogy
összepakoljak, és elmenjek innen. Miután ezt megtettem, olyan
gyorsasággal száguldottam le a lépcsőn ahogy csak tudtam.
Bármennyire is próbáltam halk lenni amennyire csak tudtam, de egy
ponton egy hatalmasat reccsent a lépcső egyik foka. Hirtelen
megtorpantam, és ahogy sejtettem is, Damon már ott volt a lépcső
alján. Halk sóhaj hagyta el ajkaimat, és most már lassan sétáltam
lent, míg szembe nem találtam magam vele.
-Haza kell mennem!- Jelentettem ki
semmi ellenkezést nem tűrve. -Majd találkozunk!- Tettem még hozzá
talán egy kicsit túl rideg hangnemben, és már tettem is előre
pár lépést, de Damon csak azért se hagyta, hogy menjek.
-Már nem tudod vissza csinálni
bármennyire is szeretnéd! Megtörtént, és méghozzá te vissza is
csókoltál!- Mondta szemembe.
-Nem szeretném vissza csinálni. Mert
ha akarnám, akkor nem csókolnálak most meg!- Fakadtam ki hirtelen,
és megcsókoltam. Ezzel nem is tudtam mit akartam bizonyítani, de
igen csak hamar elszakadtam ajkaitól, és még mielőtt
megszólalhatott volna megszólaltam. -Viszlát!- Mondtam, de még
nem mentem el. Megpróbáltam leszűrni az arcáról az érzéseket.
Ahogy láttam kissé meglepte ez az egész, és talán egy kicsit
furcsán is nézett rám. Még utoljára végigmértem arcát, és
kisétáltam a házból. Beültem a kocsimba, és haza indultam.
Szerencsére hamar hazaértem, és benyitottam a házba.
-Van itthon valaki?- Kiáltottam de nem
jött válasz. Már szinte zavaró volt ez a csend. Beljebb léptem,
és ledobtam a táskámat. Becsuktam az ajtót, és felsétáltam az
emeletre. Kicsit körülnéztem, és bementem Jeremy szobájába.
Valami rossz érzés fogott el. A szőnyeg csupa vér volt.
-Úristen...- Hirtelen csak ennyit
bírtam kinyögni. -Jeremy!!- Motyogtam magam elé, és elkezdtem
rohanni le, és ki a házból. Nem tudtam hova menjek, csak, hogy
minden képen meg kell találnom őt. Lehet, hogy a kórházban van!
Kétségbe esve ültem be az autóba, és tapostam a
gázra. Közben táskámból előhalásztam a telefonomat, hogy
feltudjam hívni Bonnie-t. Amilyen gyorsan csak tudtam tárcsáztam a
számot, és fülemhez emeltem a telefont. -Vedd
fel, vedd fel!- Kérleltem, de mind hiába
volt. Már lassan a sírás szélén voltam, de nem tudtam mit tenni.
Az úton a száguldásomat egy piros lámpa akadályozta meg. Épp
sikerült befékeznem, nem sokon múlt, hogy elüssek egy járokelőt.
Ezek után nem sokkal, olyan 10 perc után odaértem a
kórházhoz. Szinte már rohantam a folyosókon, mire találtam
valakit aki segíthetne. -Elena Gilbert vagyok, az öcsémet
keresem... Jeremy Gilbert-et...- Mondtam akadozva, miközben
levegő után kapkodtam, és néhol elakadt a hangom.
-Már próbáltuk önt keresni, de nem
vette fel a telefont! Dr. Robetson vagyok, az öccse orvosa. Az
állapota kritikus, de mindent megteszünk érte!- Mondta az orvos,
és megnyugtatás kép a vállamra tette kezét. Megszólalt a
csipogója, amit rögtön meg is nézett. De ezzel most nem tudtam
foglalkozni. Hatalmába kerített a félelem és a kétségbeesés,
hogy elveszíthetem Jeremy-t.
-A folyosó végén várhat a
továbbiakról, és aki behozta Mr. Salvatore is ott van!- Mondta az
orvos, és már el is rohant. Első gondolatom, hogy Damon, hogy is
kerülhetett ide. Elkezdtem a folyosó végére sétálni, de nem ő
állt ott. Hanem Stefan... Elszorult a szívem, és éreztem, hogy ez
már sok volt nekem, és eleredtek a könnyeim.
-Mit tettél vele?- Törtem ki
hisztérikusan, miközben közeledtem felé. Szemében most nem az
ürességet láttam, hanem az aggódást, és a megbánást. Mi
történt Stefan-al? Követelőzően néztem szemeibe, magyarázatot
várva.
-Én nem tettem semmit! A szobájában
találtam rá egy késsel a hasában! Én annyira sajnálok mindent!-
Mondta tényleg úgy, hogy elhiggyem, és el is érte azt amit ezzel
akart, hittem neki...
-De hogy?- Kérdeztem ezzel arra is
értve, hogy talán ismét visszatért az embersége. Könnyeim még
mindig patakokban folytak, és még csak meg sem tudtam állni.
-Klaus elengedett egy kis szívességért
cserébe...- Magyarázta, mire én összehúzott szemöldökkel
néztem rá. -Majd később elmagyarázom mit oké?- Tette egyik
kezét arcomra, és megpróbált egy mosolyt varázsolni arcára.
-Akkor most vissza jöttél?- Kérdeztem
azért meg, hogy biztos legyek a dolgomban. Bármit is tett nem
tudtam rá haragudni, hiszen most végül visszatért az embersége.
-Igen!- Mosolyodott el lágyan. Vegyes
érzéseim voltak. Örültem, hogy Stefan visszatért, de ugyanakkor
iszonyatosan aggódtam Jeremy miatt. Magamhoz öleltem Stefan, mire ő
szorosan, de óvatosan viszonozta azt. -Shh, már itt vagyok! Nem
lesz semmi baj!- Próbáld csitítani, mire én arcomat belefúrtam
vállába. Hátamat simogatta, és halkan felsóhajtott.
-Stefan te meg mit keresel itt?-
Kérdezte egy hang mögülünk, és ahogy hallottam nem volt a
legboldogabb. Kibújtam Stefan öleléséből, és a hang irányába
néztem. Damon állt ott, Bonnie társaságában. Kezei ökölbe
szorultak, és gyanakvóan nézett öccsére. Stefan-on még csak a
düh jelei szem látszódtak, sőt még halványan el is mosolyodott.
-Klaus elengedett, és az emberségem
is visszatért amint láthatod!- Mondta Stefan büszkén. Én
odaléptem Bonnie-hoz, de azért fél szemmel Damon-ékat figyeltem.
-Nem tudtál valamit kiszedni az
orvosokból?- Kérdeztem Bonnie szemeibe nézve, mire ő egy kicsit
megkönnyebbültem elmosolyodott.
-Azt mondták helyre fog jönni,
elkezdett javulni az állapota. Rajta volt a gyűrű...- Biztosított
róla barátnőm, mire én megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt.
-Nem hiszek neked! Főleg azok után
amit Elena-val tettél!- Sziszegte fogai közül Damon, és
fenyegetően közeledett Stefan felé. Nem sokon múlt, hogy ne
támadjon neki.
-Akkor nem tudtam mit csinálok! Már
megbántam!- Próbálta meggyőzni testvérét több-kevesebb
sikerrel, mire Damon nekitámadt Stefan-nak, és ezt már nem tudtam
megakadályozni.
2011. november 14., hétfő
Infók az új fejezetről, és részlet
Sziasztok! Tudom, hogy ígértem fejezetet, de közbe jött pár dolog ami miatt csak a hétnek a vége felé tudom felrakni az újat. Addig is hoztam nektek egy apró kis részletet! :)
Puszi: Elena*
Részlet:
Kétségbe esve ültem be az autóba, és tapostam a gázra. Közben táskámból előhalásztam a telefonomat, hogy feltudjam hívni Bonnie-t. Amilyen gyorsan csak tudtam tárcsáztam a számot, és fülemhez emeltem a telefont. -Vedd fel, vedd fel!- Kérleltem, de mind hiába volt. Már lassan a sírás szélén voltam, de nem tudtam mit tenni. Az úton a száguldásomat egy piros lámpa akadályozta meg. Épp sikerült befékeznem, nem sokon múlt, hogy elüssek egy járokelőt. Ezek után nem sokkal, olyan 10 perc után odaértem a kórházhoz. Szinte már rohantam a folyosókon, mire találtam valakit aki segíthetne. -Elena Gilbert vagyok, az öcsémet keresem... Jeremy Gilbert-et...- Mondtam akadozva, miközben levegő után kapkodtam.
Puszi: Elena*
Kétségbe esve ültem be az autóba, és tapostam a gázra. Közben táskámból előhalásztam a telefonomat, hogy feltudjam hívni Bonnie-t. Amilyen gyorsan csak tudtam tárcsáztam a számot, és fülemhez emeltem a telefont. -Vedd fel, vedd fel!- Kérleltem, de mind hiába volt. Már lassan a sírás szélén voltam, de nem tudtam mit tenni. Az úton a száguldásomat egy piros lámpa akadályozta meg. Épp sikerült befékeznem, nem sokon múlt, hogy elüssek egy járokelőt. Ezek után nem sokkal, olyan 10 perc után odaértem a kórházhoz. Szinte már rohantam a folyosókon, mire találtam valakit aki segíthetne. -Elena Gilbert vagyok, az öcsémet keresem... Jeremy Gilbert-et...- Mondtam akadozva, miközben levegő után kapkodtam.
2011. november 5., szombat
5. fejezet 2/1
Két részletben hozom ezt a fejezetet, mert ha egybe raknám be az már nagyon hosszú lenne! Remélem tetszeni fog! :) De azért hozzátéve 3 napja kész van, csak nem tudtam feltenni!! :/ De viszont holnap este hozom a másik felét is. Tudom beígértem, hogy hozok ebből a fejezetből részletet, de teljesen kiment a fejemből, de már a következőből fogok hozni! (:
Puszi: Elena*
Puszi: Elena*
5 fejezet 2/1:
Már két napja itt fekszek az ágyban,
és csak arra várok, hogy Damon mikor fogja azt mondani, hogy végre
mehetek a saját utamra. Kezdtem unni ezt az állandó fekvést
attól függetlenül, hogy kb. minden barátom meglátogatott. Volt
itt Caroline, Bonnie, Matt, és még sokan mások. Jeremy minden nap
jött hozzám. És ha nem volt itt senki, akkor Damon szórakoztatott
a társaságával. Örültem ha kiengedett a konyhába inni pár
kortyot. Most is az „engedélye” nélkül vagyok itt. Lejöttem
inni egy pohár teát. Letettem a pultra a bögrémet, és a
csuklómra néztem, ami még mindig be volt kötve. Még fájt is egy
kicsit. Óvatosan levettem a kötést, hogy megnézzem mit is rejt.
Egy csúnya seb volt alatta, mire nekem egy grimasz jelent meg
arcomon. -Úr isten...- Motyogtam orrom alatt, és megpróbáltam
visszakötni, habár ez aligha ment fél kézzel. Damon sétált be a
konyhába.
-Most már jól vagyok, nem kell egész
nap feküdnöm...- Mondtam továbbra is a kötésemmel küszködve,
mire Damon odajött hozzám, és félretolta kezemet. Merev,
kifejezéstelen arccal kötötte be kezemet. Mind végig arcát
fürkésztem, nem is tudom miért. Csuklómra hamar visszakerült a
kötés, és halkan kifújtam a levegőt. -Köszönöm...- Néztem
szemeibe, és halványan elmosolyodtam.
-Nincs mit...- Mondta, és a nappali
felé vette az irányt. Én rögtön utánamentem, és ledobtam
magamat a kanapéra. Damon az italos lépett, és töltött magának
egy pohár whiskyt ha jól láttam.
-Mikor mehetek suliba, vagy mondjuk
haza?- Kérdeztem kíváncsian, habár lehet, hogy totál felesleges
ez a próbálkozásom is. Már nem ez az első alkalom, mikor ezt
kérdezem tőle. Szem forgatva felsóhajtott, és leült velem szembe
a kanapéra. A poharát nézegette, majd végül rám nézett.
-Még egy ideig nem. Amíg teljesen nem
jössz rendbe!- Mondta, szépen artikulálva, hogy megértsem végre.
Bármit tehettem volna, de akkor se juthatok ki innen. Nála még a
kiskutya szemek sem jönnek be. Hátradőltem a kanapén, és
elfordítottam róla tekintetemet. -De Damon...- Kezdtem bele, de
felemelte mutatóujját, hogy még csak ne is folytassam. Inkább úgy
döntöttem feladom, mivel nincs értelme még könyörögni se.
-Felmentem a szobába lefeküdni. Fáradt vagyok!- Vágtam be a
sértődőtett, és elindultam fel az emeletre. Még mindig a
szobájában laktam. Már a végére egészen megszoktam, hogy itt
vagyok, mert ugye azért mégsem vagyok minden nap Damon szobájának
vendége. Nem volt kedvem lefeküdni, ezért inkább úgy döntöttem,
hogy elmegyek, és lezuhanyzok. Becsuktam, na jó inkább bevágtam
magam után az ajtót, és leültem az ágyra. Inkább nem szerettem
volna egyedül lenni, mert akárhányszor ez történik, rögtön
eszembe jut Stefan, és ezen kezdek el őrlődni, és egyszerűen nem
tudom abbahagyni. Ledőltem az ágyon, és mennyezetet kezdtem el
bámulni. Stefan, Stefan, és Stefan... Csak ez a név zsongott a
fejembe megállás nélkül. Kellett nekem rá gondolni! Homlokomra
szorítottam tenyeremet, és behunytam szemeimet. Azt kívántam
bárcsak végre vége lenne ennek az egésznek, és visszaállna
minden a régi kerékvágásba. Elszorult a torkom, és nagyot
nyeltem. Felálltam az ágyról, és a fürdőbe léptem. Kinyitottam
a zuhanyt, és beültem alá úgy ruhástul mindenestül. A hátamat
nekitámasztottam a falnak, és lábaimat felhúztam mellkasomhoz,
majd kezeimmel átkulcsoltam. Itt már nem érdekelt, hogy eleredtek
a könnyeim. A légzésem is elkezdett szakadozni, és testem is
megremegett a zokogásba. Pár perc múlva hangos kopogás zavarta
meg a sírásomat, ami miatt egy kicsit össze is rezzentem.
-Zuhanyhoz...- Kiabáltam, és
megpróbáltam úgy, hogy ne vegye ki belőle, hogy sírok. De mind
ez felesleges volt, hisz Damon megjelent a fürdőbe. Nem zavartatta
magát, és belépett a zuhanyzóba. Elzárta a csapokat, mire én
felnéztem rá, de nem szóltam semmit. Megfogta kezemet, és
felhúzott.
-Nyugodj le!- Szólt rám, de nem
parancsolóan inkább kérlelő hangon. Két keze közé fogta
arcomat, és egészen addig nem engedte, míg nem bólintottam egyet.
Felsóhajtott, és magához ölelt. Arcomat belefúrtam mellkasába,
és úgy próbáltam magamat lenyugtatni. Ez pár perc után sikerült
is, és hálásan szemeibe néztem, de még nem távolodtam el tőle
annyira. Halvány mosoly jelent meg arcán, és letörölgette
kezével könnyeimet.
-Már nem tudom mit mondjak... - Mondta halkan, szomorú arccal, miközben szemeimbe nézett. Nem is tudom mennyi idő telhetett el míg egymás szemeibe néztünk némán. Aztán csak azt vettem észre, hogy már szinte alig van köztünk távolság, és már ajkai az enyémet súrolják. De végül az utolsó mozzanatot én tettem meg, és tapadtam ajkaira óvatosan. Olyan gyengéden csókolta ajkaimat ahogy csak tudta. Kezei a derekamra vándoroltak, és úgy húzott magához közelebb. Egyre jobban kezdtünk belemélyedni a csókba, mikor mind a ketten észbe kaptunk. Szinte egyszerre váltak el ajkaink. A szívem hevesen vert, és szinte kapkodtam a levegő után. Egyik kezem még mindig Damon mellkasán pihent meg, míg zavartan néztem szemeibe. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy tegyek, csak álltam ott némán, miközben szemeit fürkésztem. Végül ő vetett végett ennek a pillanatnak. Valami furcsa érzés kapott el. Így hirtelen most nem tudtam megmondani mi. Persze a lelkem legmélyén igen is tudtam mi ez, csak nem akartam magamnak bevallani. Mind a ketten jobbnak láttuk, ha most inkább nem kezdünk erről beszélgetni, de azért mégis ott álltunk egymás előtt szótlanul.
-Már nem tudom mit mondjak... - Mondta halkan, szomorú arccal, miközben szemeimbe nézett. Nem is tudom mennyi idő telhetett el míg egymás szemeibe néztünk némán. Aztán csak azt vettem észre, hogy már szinte alig van köztünk távolság, és már ajkai az enyémet súrolják. De végül az utolsó mozzanatot én tettem meg, és tapadtam ajkaira óvatosan. Olyan gyengéden csókolta ajkaimat ahogy csak tudta. Kezei a derekamra vándoroltak, és úgy húzott magához közelebb. Egyre jobban kezdtünk belemélyedni a csókba, mikor mind a ketten észbe kaptunk. Szinte egyszerre váltak el ajkaink. A szívem hevesen vert, és szinte kapkodtam a levegő után. Egyik kezem még mindig Damon mellkasán pihent meg, míg zavartan néztem szemeibe. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy tegyek, csak álltam ott némán, miközben szemeit fürkésztem. Végül ő vetett végett ennek a pillanatnak. Valami furcsa érzés kapott el. Így hirtelen most nem tudtam megmondani mi. Persze a lelkem legmélyén igen is tudtam mi ez, csak nem akartam magamnak bevallani. Mind a ketten jobbnak láttuk, ha most inkább nem kezdünk erről beszélgetni, de azért mégis ott álltunk egymás előtt szótlanul.
-Tessék itt egy törölköző...-
Nyúlt háta mögé, és odanyújtotta nekem. Elvettem tőle, és
megtörölgettem az arcomat vele. -Szólj ha valamire szükséged
van.- Szólalt meg kicsit rekedten.
2011. október 30., vasárnap
Új blog :)
Sziasztok! Nem új fejezettel érkeztem, viszont nyitottam egy új blogot! Természetesen ezt is folytatom tovább! Örülnék ha oda is benéznétek, esetleg elolvasnátok a bevezető fejezetet! A történet Párizsban játszódik, a többit meg megtaláljátok a blogon! :)
2011. október 29., szombat
4. fejezet
Meghoztam a 4. fejezetet!! Remélem Tetszeni fog nektek! Szerintem jó lett. :)) A jövőhéten kettőt, is hozok, hogy pontosan mikor azt holnap kiírom, és az 5. fejezetből már részletet is fogok hozni. :) Legalább ha nem írtok kommentet, akkor nyomjatok egy ilyen kis véleményt, vagy írjatok a chatbe egy keveset, hogy legalább tudjam, hogy tetszik nektek a történet! :) Ja és beállítottam, hogy bárki írhasson kommentet, tehát névtelenül is lehet! :)
Puszi: Elena*
4. fejezet:
-Stefan.- Mondtam ki végül szinte
alig hallható hangon, miközben arcom kifejezéstelen volt.
Szemeiben szinte nem láttam semmit csak az ürességet. Semmi érzés,
vagy bármi más. Valamit tettek vele, és abban nincs semmi köszönet
az biztos. Továbbra is csak álltam miközben arcát fürkésztem a
távolból. Egy gúnyos mosoly jelent meg szája szélén, talán
ezzel is jelezve, hogy készül valamire. Sosem hittem volna, hogy
így fogok érezni, de kezdtem félni, de ezt igyekeztem nem
kimutatni, mert akkor csak rosszabb lesz a helyzet.
-Na mi van Elena? Csak nem félsz?-
Kérdezte gúnnyal a hangjában, és közelebb lépett hozzám, mire
én elkezdtem hátrálni, de már nem tudtam mivel az ajtónak
ütköztem hátulról.
-Ezt honnan veszed?- Kérdeztem meg
halkan, nem válaszolva a kérdésére, mire ő csak egyre jobban
közeledett felém, de nekem már nem volt lehetőségem menekülni
se. Csak egy dolgot tehettem. Vártam arra, hogy mit fog vele tenni,
már ha van bármi ilyen szándéka.
-Látom a szemedben! Túlságosan is
ismerlek, ezt nem tudod előlem eltakarni...- Állt meg előttem
Stefan. Nem akartam félni, de valamiért mégis ott volt bennem. A
szívem hevesen verte a tam-tamot, és a légzésem is egy kicsit
gyorsabb lett.
-Nem félek!- Jelentettem ki, úgy hogy
azért elhiggye, habár ez nem hiszem, hogy annyira sikerült volna.
Nem kellett neki sok, hogy ezen elnevesse magát, de végül csak egy
vigyor jelent meg száján. Közelebb hajolt arcomhoz, de tekintete a
nyakamra kalandozott. Elsöpörte hajamat az útból, mire én enyhén
összerezzentem. -Úgysem teszed meg! Tudom, hogy nem tudod!- Néztem
szemeibe, és tekintete ismét az enyémbe vésődött. Egy nagyot
nyeltem. Nem szólt semmit, hanem csak gonoszan elmosolyodott.
-Na azt majd meglátjuk!- Szólalt meg
egy bő egy perc után, és megint nyakamra nézett.
-Stefan kérlek! Én szeretlek, és....-
Mondtam, de már nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Stefan
befogta a számat egyik kezével, így már sikítani se tudtam hanem
csak felnyögtem mikor durván beleharapott a nyakamba, és kezdtem
érezni, hogy a vér iszonyat gyorsasággal távozik az ereimből.
Kezemmel karját szorítottam, de semmi esélyem nem volt ellene, így
nem is nagyon erőlködtem. Éreztem, hogy lassan kezd elsötétülni
a világ. -Stefan...- Suttogtam még mielőtt elvesztettem volna
eszméletemet, de továbbra sem engedett el, a fogai még mindig
nyakamba voltak mélyedve. Még utolsó erőmmel belevájtam
körmeimet a karjába, de már nem használt semmit, és én pedig
minden erőmet elvesztettem, és szemeim szépen lassan csukódtak
le, végül pedig elájultam.
-----
Arra lettem figyelmes, hogy valaki a
nevemet szólongatta. Nem nagyon tudtam kiszűrni ki lehetett, de még
csak a szemeimet sem nyitottam ki, hogy megnézzem ki is lehet az. A
fejem iszonyatosan fájt, és gyengének is éreztem magamat. Mint
akit most vágtak volna fejbe egy nehezebb tárgyal. Körülöttem
párnák voltak, tehát ebből ki is találhattam, hogy egy ágyban
vagyok. De nem otthon az biztos. Egy kicsit körbetapogattam a
környezetet ujjaimmal, és végül egy kezet találtam, ami
pontosabban egy férfi keze volt. Rögtön megfogta kezemet, és
óvatosan rászorított.
-Elena!- Szólalt meg újból egy hang,
és most már megtudtam állapítani, hogy egy férfi hang.
Pontosabban is belegondolva tudom is kié. Damoné... Óvatosan
kinyitottam szememet, és Damon aggódó szempárjával találtam
szembe magam. Rögtön a nyakamhoz kaptam a kezemet, reménykedve,
hogy ez csak egy rossz álom volt, és meg sem történt. De ott
volt. Sebem be volt kötve, de ugyanakkor a csuklómon is volt egy
kötés. Tehát ott is megharapott! Biztos akkor mikor már nem
voltam tudatomnál. Halkan felnyögtem a fájdalomtól, és pár
pillanatra a szememet is összeszorítottam. -Jól vagyok!- Mondtam
kicsit bizonytalanul, és egy kicsit felemeltem fejemet a párnáról.
-Inkább feküdj és pihenj!- Szólt
rám Damon, és visszanyomott az ágyra. Még csak most vettem észre
hol is vagyok. Azt eddig is tudtam, hogy nem vagyok otthon, de azért
nem gondoltam volna, hogy Damon szobájába kötök ki. Érdeklődve
néztem körbe szememmel a szobán.
-Jobbnak láttam, hogyha ide hozlak!-
Magyarázta, és leült az ágy szélére, miközben még mindig a
kezemet szorongatta. Hogyha azt mondanám, hogy nem esett jól akkor
hazudnék, de azért mégis... Az összekulcsolt kezünkre néztem,
és egy kicsit megköszörültem a torkomat. -Damon!- Mondtam halkan,
mire Ő gyorsan elengedte kezemet, és összehúzott szemöldökkel
nézett rám.
-Sajnálom!- Mondta halkan szemeimet
fürkészve. Hátrahajtottam fejemet, és egy kicsit becsuktam
szemeimet. Nem tudom mennyi lehetett az idő, sőt még azt sem tudom
mikor történt ez az egész.
-Hány óra van?- Kérdeztem végül
csukott szemekkel, és csak akkor nyitottam ki a szememet, mikor a
választ adta.
-Lassan hajnali 4...- Mondta a választ,
az órára se nézve. körülbelül úgy 3 órája alszol. A
szobádban találtalak meg a földön fekve véresen. Későn értem
oda! Stefan épp akkor menekült el. - Mondta szomorúsággal a
hangjában, és elhúzta a száját.
-Jajh Damon nem a te hibád...-
Suttogtam szemeibe nézve, és a keze után nyúltam ami nem rég
engedte el kezemet, és azt megszorítottam egy kicsit, és halványan
elmosolyodtam, hátha ezzel tudok hatni Damon-re. -Olyan álmos
vagyok!- Jelentettem ki halkan, és ismét becsuktam szemeimet,
miközben még mindig az ő kezét szorítottam egy percre sem
elengedve a kezét.
-Ebben közrejátszik a vér veszteség
is!- Mondta halkan, de én ebből már alig hallottam valamit. Kezét
kiakarta venni az enyémből, de ekkor fél álomba felszólaltam.
-Ne maradj itt! Legalább míg el
alszok...- Mondtam halkan, és ahogy éreztem bele is egyezett a
dologba, és egy kicsit megszította a kezem jelezvén, hogy itt
marad velem. Halkan felsóhajtottam, és ezek után nem sokkal el is
aludtam. Stefan-al álmodtam! "A nappaliban álltam, és vártam rá. Ahogy lépkedett le a lépcsőn, már szinte türelmetlenül toporzékoltam, és már alig vártam, hogy odaérjen hozzám. Pár pillanat múlva már a karjait éreztem derekam körül, és én közelebb húztam magamhoz, és úgy öleltem őt magamhoz. Úgy mintha soha nem akarnám elengedni. Pár perc után engedtem csak el, de akkor is csak annyira, hogy szemeibe tudjak nézni. Halvány mosoly jelent meg arcomon, és lágyan, de ugyanakkor hosszan megcsókoltam, miközben a tarkójánál összekulcsoltam karomat, és egy kicsit lábujjhegyre is álltam, hogy közelebb érezhessem magamhoz. Mikor szétváltak ajkaink, egy őszinte, és kedves mosoly jelent meg arcán. Végigsimított arcomon, és nyomott egy puszit a homlokomra. -Szeretlek!- Suttogta halkan, és még egyszer magához ölelt. -Én is szeretlek!- Mondtam szinte suttogva, és még utoljára megcsókolt." Ahogy ezeket a kép sorokat álmodtam, álmomban megszólaltam. -Stefan!- Suttogtam nevét, és feltehetően Damon nyomott egy puszit homlokomra, és kisétált a szobából, de nem foglalkoztam vele különösebben, hanem aludtam tovább.
2011. október 22., szombat
Infók....
Sziasztok! :)
Sajnos egy kicsit rossz hírrel jövök! Nem tudok frisset hozni, csak a jövőhéten, mivel elvagyok tiltva a géptől (nem mintha sokra mennének vele a szüleim!), és ez engem akadályoz egy kicsit az írásban. Bocsánat, és ettől függetlenül igyekszek a következő fejezettel, max. hozok egy kis részletet belőle a hét közepén! :)
Puszi: Elena*
Sajnos egy kicsit rossz hírrel jövök! Nem tudok frisset hozni, csak a jövőhéten, mivel elvagyok tiltva a géptől (nem mintha sokra mennének vele a szüleim!), és ez engem akadályoz egy kicsit az írásban. Bocsánat, és ettől függetlenül igyekszek a következő fejezettel, max. hozok egy kis részletet belőle a hét közepén! :)
Puszi: Elena*
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)