5. fejezet 2/2

Meghoztam!! :) Remélem tetszeni fog, és egyet mondhatok! Ne haragudjatok, hogy visszahoztam Stefant! XD Nem amúgy kifog derülni a következő fejezetbe hogy mi is ebben a turpisság! :) Jó Olvasást!

Elena*

5. fejezet 2/2:

Pár perc kellett míg teljesen magamhoz tértem. Hosszú percekig csak álltam ott mintha várnék valamire. Mély lélegzetek vettem, és összeszorított szemekkel próbáltam felfogni mit is tettem. Viszonoztam Damon csókját, és még ezen felül be is vallottam, hogy érzek iránta valamit. Egy nagyot nyeltem, és vissza mentem a szobába. Tiszta ruhákat vettem elő táskámból, és átöltöztem. Nyakamba nem tettem sálat, a hajam úgyis eltakarja azt a kis sebet ami még ott van, és nem is nagyon akar gyógyulni, ezzel is minden nap emlékeztetve arra ami történt azon az éjszakán. Csuklómat a biztonság esetére bekötöttem, és innentől más nem volt hátra, csak hogy összepakoljak, és elmenjek innen. Miután ezt megtettem, olyan gyorsasággal száguldottam le a lépcsőn ahogy csak tudtam. Bármennyire is próbáltam halk lenni amennyire csak tudtam, de egy ponton egy hatalmasat reccsent a lépcső egyik foka. Hirtelen megtorpantam, és ahogy sejtettem is, Damon már ott volt a lépcső alján. Halk sóhaj hagyta el ajkaimat, és most már lassan sétáltam lent, míg szembe nem találtam magam vele.

-Haza kell mennem!- Jelentettem ki semmi ellenkezést nem tűrve. -Majd találkozunk!- Tettem még hozzá talán egy kicsit túl rideg hangnemben, és már tettem is előre pár lépést, de Damon csak azért se hagyta, hogy menjek.

-Már nem tudod vissza csinálni bármennyire is szeretnéd! Megtörtént, és méghozzá te vissza is csókoltál!- Mondta szemembe.

-Nem szeretném vissza csinálni. Mert ha akarnám, akkor nem csókolnálak most meg!- Fakadtam ki hirtelen, és megcsókoltam. Ezzel nem is tudtam mit akartam bizonyítani, de igen csak hamar elszakadtam ajkaitól, és még mielőtt megszólalhatott volna megszólaltam. -Viszlát!- Mondtam, de még nem mentem el. Megpróbáltam leszűrni az arcáról az érzéseket. Ahogy láttam kissé meglepte ez az egész, és talán egy kicsit furcsán is nézett rám. Még utoljára végigmértem arcát, és kisétáltam a házból. Beültem a kocsimba, és haza indultam. Szerencsére hamar hazaértem, és benyitottam a házba.

-Van itthon valaki?- Kiáltottam de nem jött válasz. Már szinte zavaró volt ez a csend. Beljebb léptem, és ledobtam a táskámat. Becsuktam az ajtót, és felsétáltam az emeletre. Kicsit körülnéztem, és bementem Jeremy szobájába. Valami rossz érzés fogott el. A szőnyeg csupa vér volt.

-Úristen...- Hirtelen csak ennyit bírtam kinyögni. -Jeremy!!- Motyogtam magam elé, és elkezdtem rohanni le, és ki a házból. Nem tudtam hova menjek, csak, hogy minden képen meg kell találnom őt. Lehet, hogy a kórházban van! Kétségbe esve ültem be az autóba, és tapostam a gázra. Közben táskámból előhalásztam a telefonomat, hogy feltudjam hívni Bonnie-t. Amilyen gyorsan csak tudtam tárcsáztam a számot, és fülemhez emeltem a telefont. -Vedd fel, vedd fel!- Kérleltem, de mind hiába volt. Már lassan a sírás szélén voltam, de nem tudtam mit tenni. Az úton a száguldásomat egy piros lámpa akadályozta meg. Épp sikerült befékeznem, nem sokon múlt, hogy elüssek egy járokelőt.  Ezek után nem sokkal, olyan 10 perc után odaértem a kórházhoz. Szinte már rohantam a folyosókon, mire találtam valakit aki segíthetne. -Elena Gilbert vagyok, az öcsémet keresem... Jeremy Gilbert-et...- Mondtam akadozva, miközben levegő után kapkodtam, és néhol elakadt a hangom.

-Már próbáltuk önt keresni, de nem vette fel a telefont! Dr. Robetson vagyok, az öccse orvosa. Az állapota kritikus, de mindent megteszünk érte!- Mondta az orvos, és megnyugtatás kép a vállamra tette kezét. Megszólalt a csipogója, amit rögtön meg is nézett. De ezzel most nem tudtam foglalkozni. Hatalmába kerített a félelem és a kétségbeesés, hogy elveszíthetem Jeremy-t.

-A folyosó végén várhat a továbbiakról, és aki behozta Mr. Salvatore is ott van!- Mondta az orvos, és már el is rohant. Első gondolatom, hogy Damon, hogy is kerülhetett ide. Elkezdtem a folyosó végére sétálni, de nem ő állt ott. Hanem Stefan... Elszorult a szívem, és éreztem, hogy ez már sok volt nekem, és eleredtek a könnyeim.

-Mit tettél vele?- Törtem ki hisztérikusan, miközben közeledtem felé. Szemében most nem az ürességet láttam, hanem az aggódást, és a megbánást. Mi történt Stefan-al? Követelőzően néztem szemeibe, magyarázatot várva.

-Én nem tettem semmit! A szobájában találtam rá egy késsel a hasában! Én annyira sajnálok mindent!- Mondta tényleg úgy, hogy elhiggyem, és el is érte azt amit ezzel akart, hittem neki...

-De hogy?- Kérdeztem ezzel arra is értve, hogy talán ismét visszatért az embersége. Könnyeim még mindig patakokban folytak, és még csak meg sem tudtam állni.

-Klaus elengedett egy kis szívességért cserébe...- Magyarázta, mire én összehúzott szemöldökkel néztem rá. -Majd később elmagyarázom mit oké?- Tette egyik kezét arcomra, és megpróbált egy mosolyt varázsolni arcára.

-Akkor most vissza jöttél?- Kérdeztem azért meg, hogy biztos legyek a dolgomban. Bármit is tett nem tudtam rá haragudni, hiszen most végül visszatért az embersége.

-Igen!- Mosolyodott el lágyan. Vegyes érzéseim voltak. Örültem, hogy Stefan visszatért, de ugyanakkor iszonyatosan aggódtam Jeremy miatt. Magamhoz öleltem Stefan, mire ő szorosan, de óvatosan viszonozta azt. -Shh, már itt vagyok! Nem lesz semmi baj!- Próbáld csitítani, mire én arcomat belefúrtam vállába. Hátamat simogatta, és halkan felsóhajtott.

-Stefan te meg mit keresel itt?- Kérdezte egy hang mögülünk, és ahogy hallottam nem volt a legboldogabb. Kibújtam Stefan öleléséből, és a hang irányába néztem. Damon állt ott, Bonnie társaságában. Kezei ökölbe szorultak, és gyanakvóan nézett öccsére. Stefan-on még csak a düh jelei szem látszódtak, sőt még halványan el is mosolyodott.

-Klaus elengedett, és az emberségem is visszatért amint láthatod!- Mondta Stefan büszkén. Én odaléptem Bonnie-hoz, de azért fél szemmel Damon-ékat figyeltem.

-Nem tudtál valamit kiszedni az orvosokból?- Kérdeztem Bonnie szemeibe nézve, mire ő egy kicsit megkönnyebbültem elmosolyodott.

-Azt mondták helyre fog jönni, elkezdett javulni az állapota. Rajta volt a gyűrű...- Biztosított róla barátnőm, mire én megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt.

-Nem hiszek neked! Főleg azok után amit Elena-val tettél!- Sziszegte fogai közül Damon, és fenyegetően közeledett Stefan felé. Nem sokon múlt, hogy ne támadjon neki.

-Akkor nem tudtam mit csinálok! Már megbántam!- Próbálta meggyőzni testvérét több-kevesebb sikerrel, mire Damon nekitámadt Stefan-nak, és ezt már nem tudtam megakadályozni.