4. fejezet

 Meghoztam a 4. fejezetet!! Remélem Tetszeni fog nektek! Szerintem jó lett. :))   A jövőhéten kettőt, is hozok, hogy pontosan mikor azt holnap kiírom, és az 5. fejezetből már részletet is fogok hozni. :)  Legalább ha nem írtok kommentet, akkor nyomjatok egy ilyen kis véleményt, vagy írjatok a chatbe egy keveset, hogy legalább tudjam, hogy tetszik nektek a történet! :)  Ja és beállítottam, hogy bárki írhasson kommentet, tehát névtelenül is lehet! :)

Puszi: Elena*

4. fejezet:

-Stefan.- Mondtam ki végül szinte alig hallható hangon, miközben arcom kifejezéstelen volt. Szemeiben szinte nem láttam semmit csak az ürességet. Semmi érzés, vagy bármi más. Valamit tettek vele, és abban nincs semmi köszönet az biztos. Továbbra is csak álltam miközben arcát fürkésztem a távolból. Egy gúnyos mosoly jelent meg szája szélén, talán ezzel is jelezve, hogy készül valamire. Sosem hittem volna, hogy így fogok érezni, de kezdtem félni, de ezt igyekeztem nem kimutatni, mert akkor csak rosszabb lesz a helyzet.

-Na mi van Elena? Csak nem félsz?- Kérdezte gúnnyal a hangjában, és közelebb lépett hozzám, mire én elkezdtem hátrálni, de már nem tudtam mivel az ajtónak ütköztem hátulról.

-Ezt honnan veszed?- Kérdeztem meg halkan, nem válaszolva a kérdésére, mire ő csak egyre jobban közeledett felém, de nekem már nem volt lehetőségem menekülni se. Csak egy dolgot tehettem. Vártam arra, hogy mit fog vele tenni, már ha van bármi ilyen szándéka.

-Látom a szemedben! Túlságosan is ismerlek, ezt nem tudod előlem eltakarni...- Állt meg előttem Stefan. Nem akartam félni, de valamiért mégis ott volt bennem. A szívem hevesen verte a tam-tamot, és a légzésem is egy kicsit gyorsabb lett.

-Nem félek!- Jelentettem ki, úgy hogy azért elhiggye, habár ez nem hiszem, hogy annyira sikerült volna. Nem kellett neki sok, hogy ezen elnevesse magát, de végül csak egy vigyor jelent meg száján. Közelebb hajolt arcomhoz, de tekintete a nyakamra kalandozott. Elsöpörte hajamat az útból, mire én enyhén összerezzentem. -Úgysem teszed meg! Tudom, hogy nem tudod!- Néztem szemeibe, és tekintete ismét az enyémbe vésődött. Egy nagyot nyeltem. Nem szólt semmit, hanem csak gonoszan elmosolyodott.

-Na azt majd meglátjuk!- Szólalt meg egy bő egy perc után, és megint nyakamra nézett.

-Stefan kérlek! Én szeretlek, és....- Mondtam, de már nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Stefan befogta a számat egyik kezével, így már sikítani se tudtam hanem csak felnyögtem mikor durván beleharapott a nyakamba, és kezdtem érezni, hogy a vér iszonyat gyorsasággal távozik az ereimből. Kezemmel karját szorítottam, de semmi esélyem nem volt ellene, így nem is nagyon erőlködtem. Éreztem, hogy lassan kezd elsötétülni a világ. -Stefan...- Suttogtam még mielőtt elvesztettem volna eszméletemet, de továbbra sem engedett el, a fogai még mindig nyakamba voltak mélyedve. Még utolsó erőmmel belevájtam körmeimet a karjába, de már nem használt semmit, és én pedig minden erőmet elvesztettem, és szemeim szépen lassan csukódtak le, végül pedig elájultam.

-----

Arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevemet szólongatta. Nem nagyon tudtam kiszűrni ki lehetett, de még csak a szemeimet sem nyitottam ki, hogy megnézzem ki is lehet az. A fejem iszonyatosan fájt, és gyengének is éreztem magamat. Mint akit most vágtak volna fejbe egy nehezebb tárgyal. Körülöttem párnák voltak, tehát ebből ki is találhattam, hogy egy ágyban vagyok. De nem otthon az biztos. Egy kicsit körbetapogattam a környezetet ujjaimmal, és végül egy kezet találtam, ami pontosabban egy férfi keze volt. Rögtön megfogta kezemet, és óvatosan rászorított.

-Elena!- Szólalt meg újból egy hang, és most már megtudtam állapítani, hogy egy férfi hang. Pontosabban is belegondolva tudom is kié. Damoné... Óvatosan kinyitottam szememet, és Damon aggódó szempárjával találtam szembe magam. Rögtön a nyakamhoz kaptam a kezemet, reménykedve, hogy ez csak egy rossz álom volt, és meg sem történt. De ott volt. Sebem be volt kötve, de ugyanakkor a csuklómon is volt egy kötés. Tehát ott is megharapott! Biztos akkor mikor már nem voltam tudatomnál. Halkan felnyögtem a fájdalomtól, és pár pillanatra a szememet is összeszorítottam. -Jól vagyok!- Mondtam kicsit bizonytalanul, és egy kicsit felemeltem fejemet a párnáról.

-Inkább feküdj és pihenj!- Szólt rám Damon, és visszanyomott az ágyra. Még csak most vettem észre hol is vagyok. Azt eddig is tudtam, hogy nem vagyok otthon, de azért nem gondoltam volna, hogy Damon szobájába kötök ki. Érdeklődve néztem körbe szememmel a szobán.

-Jobbnak láttam, hogyha ide hozlak!- Magyarázta, és leült az ágy szélére, miközben még mindig a kezemet szorongatta. Hogyha azt mondanám, hogy nem esett jól akkor hazudnék, de azért mégis... Az összekulcsolt kezünkre néztem, és egy kicsit megköszörültem a torkomat. -Damon!- Mondtam halkan, mire Ő gyorsan elengedte kezemet, és összehúzott szemöldökkel nézett rám.

-Sajnálom!- Mondta halkan szemeimet fürkészve. Hátrahajtottam fejemet, és egy kicsit becsuktam szemeimet. Nem tudom mennyi lehetett az idő, sőt még azt sem tudom mikor történt ez az egész.

-Hány óra van?- Kérdeztem végül csukott szemekkel, és csak akkor nyitottam ki a szememet, mikor a választ adta.

-Lassan hajnali 4...- Mondta a választ, az órára se nézve. körülbelül úgy 3 órája alszol. A szobádban találtalak meg a földön fekve véresen. Későn értem oda! Stefan épp akkor menekült el. - Mondta szomorúsággal a hangjában, és elhúzta a száját.

-Jajh Damon nem a te hibád...- Suttogtam szemeibe nézve, és a keze után nyúltam ami nem rég engedte el kezemet, és azt megszorítottam egy kicsit, és halványan elmosolyodtam, hátha ezzel tudok hatni Damon-re. -Olyan álmos vagyok!- Jelentettem ki halkan, és ismét becsuktam szemeimet, miközben még mindig az ő kezét szorítottam egy percre sem elengedve a kezét.

-Ebben közrejátszik a vér veszteség is!- Mondta halkan, de én ebből már alig hallottam valamit. Kezét kiakarta venni az enyémből, de ekkor fél álomba felszólaltam.

-Ne maradj itt! Legalább míg el alszok...- Mondtam halkan, és ahogy éreztem bele is egyezett a dologba, és egy kicsit megszította a kezem jelezvén, hogy itt marad velem. Halkan felsóhajtottam, és ezek után nem sokkal el is aludtam. Stefan-al álmodtam! "A nappaliban álltam, és vártam rá. Ahogy lépkedett le a lépcsőn, már szinte türelmetlenül toporzékoltam, és már alig vártam, hogy odaérjen hozzám. Pár pillanat múlva már a karjait éreztem derekam körül, és én közelebb húztam magamhoz, és úgy öleltem őt magamhoz. Úgy mintha soha nem akarnám elengedni. Pár perc után engedtem csak el, de akkor is csak annyira, hogy szemeibe tudjak nézni. Halvány mosoly jelent meg arcomon, és lágyan, de ugyanakkor hosszan megcsókoltam, miközben a tarkójánál összekulcsoltam karomat, és egy kicsit lábujjhegyre is álltam, hogy közelebb érezhessem magamhoz. Mikor szétváltak ajkaink, egy őszinte, és kedves mosoly jelent meg arcán. Végigsimított arcomon, és nyomott egy puszit a homlokomra. -Szeretlek!- Suttogta halkan, és még egyszer magához ölelt. -Én is szeretlek!- Mondtam szinte suttogva, és még utoljára megcsókolt."  Ahogy ezeket a kép sorokat álmodtam, álmomban megszólaltam. -Stefan!- Suttogtam nevét, és feltehetően Damon nyomott egy puszit homlokomra, és kisétált a szobából, de nem foglalkoztam vele különösebben, hanem aludtam tovább.